Magunkról pár mondatban

csoportkep-kicsi

Társaságunkat pár lelkes makói varrni szerető háziasszony keltette életre a 90-es évek közepén. Kezdetben 8-10 fővel klubként működtünk. a klub foglalkozások a régi hagymaházba, később a gyerekkönyvtárba szerveződtek. Lelkes kis csapatunk fő szponzora a városi könyvtár, amely biztosította számunkra egyrészt a foglalkozások helyszínét, másrészt kiállítási és bemutatkozási lehetőséget teremtett számunkra. Így egyre több ember ismerte meg a munkáinkat, s kaptak kedvet ahhoz, hogy csatlakozzanak hozzánk. Mivel egyre többen lettünk, 15 évi működésünk után úgy döntöttünk, hogy egyesületté szerveződünk.

Egyesületünk 2008 novemberében alakult 16 fővel, ma 20 taggal működünk. Célunk a kézműves kultúra terjesztése Makón és Csongrád megyében, mely célt kiállításszervezéssel és rendezéssel, foglalkozások tartásával, oktatással, tanfolyamok tartásával, találkozók szervezésével és lebonyolításával, pályázat kiírásával, kézműves tárgyak alkotásával, táborok szervezésével, hagyományteremtéssel, a kézművesség terjesztésével, a kézműves piac védelmével kívánjuk elérni. Célunk még a kellemes közösségi légkör kialakítása, ízlésformálás, környezetvédelem (textilek újrahasznosítása), részvétel a fesztiválokon, vásárokon, valamint a fiatalok nevelése.

Alaptevékenységünket a kistérségben fejtjük ki. Részt veszünk falunapokon (pl. Csanádpalota, Kiszombor, Mezőhegyes, Maroslele, Bordány, stb). Makón évente egy-két kiállítást rendezünk (városi könyvtár, Hagymaház, Hagymafesztivál). Nagy örömmel veszünk részt a fiatalok képzésében (pl. Juhász Gyula Szakközépiskola, Szegedi Tanárképző Gyakorlóiskolája). Foglalkozásainkat kéthetente tartjuk, ahol díszítő és használati tárgyakat egyaránt készítünk, és minden érdeklődőt szeretettel várunk.